Testvérem egy népszerű bárban dolgozik, ahol közismerten jókat lehet enni. Időnként én is eljárok hozzá, már csak úgy kedvességből is, vagy csak egy könnyű kávét meginni vele. Nagy ritkán eszek is ott valamit, a meleg szendvicsük egészen kiváló. Mozzarellás, paradicsomos, sonkával, finom ropogósra pirítva. Ha tehetném, mindig ilyet ennék.

Egy időben egy érdekes jelenségre lettek figyelmesek az eladókkal. Egy srác, akit egyébként sokan ismertek is tőlük, bukósisakban ment be, és abban rendelt tőlük, majd amikor leült az asztalhoz, akkor vette csak le, miután rájött, hogy azon keresztül elég nehézkes volna enni. Hát a bátyám teljesen könnyesre röhögte magát, amikor először látta, hogy a srác először megpróbálta a motoros bukósisakon keresztül betolni a szendvicsét. Az egész ételbár kedvenc vendégévé nőtte ki magát, aki ugyan nem jár hozzájuk minden nap, de visszatérőnek számít, és kivétel nélkül, minden egyes alkalommal bukósisakban rendel. Bár az eladók nagy bánatára azóta nem próbálta meg a fején lévő sisakon keresztül elfogyasztani, amit rendel.

Heteken, hónapokon át hallgattam az anekdotát a rejtélyes fogyasztóról, arról a szerencsétlenről, aki a plexin át akart enni. Én esküszöm, meg is sajnáltam. Biztos rossz napja volt, mindig ezt mondtam, ha tesóm felhozta ezt a sztorit. Mert felhozta, újra meg újra.

Hát mit ad Isten, egyszer pont jókor jártam arra. Tesómmal beszélgettem, mikor azt vettem csak észre, hogy a szeme úgy felcsillan, mint egy ötévesé, ha ajándékot kap. Hátrafordultam és láttam, hogy egy srác érkezik, fején egy szép sisakkal. Rögtön tudtam, ki az. A kávé után tesóm visszaállt a pult mögé, én pedig tudtam, hogy utána kell járnom a rejtélynek. Rendeltem, és odaültem a sráchoz. Eléggé meglepődött. Ekkorra már levette magáról. Nem kerteltem, kerekperec megkérdeztem, hogy lehet az, hogy a fején hagyja a sisakot, amikor rendel. Láttam, hogy ettől kicsit zavarba jött, és vigyorogva mesélte, hogy hát erre egyszerű a válasz, mert ez a kedvenc motoros bukósisakja, mégpedig azért, mert olyan kényelmes, hogy egyszerűen elfelejti az ember, hogy rajta van. Nehezen hittem el neki. Azt állította, hogy lehetséges elfeledkezni arról, hogy a fejeden van egy kvázi védőbúra. Elmesélte, hogy mindig egy helyről vásárol motoros bukósisakot, mert nemcsak nagy a választék a színek, a sisak zártsága és formája szerint, de tényleg olyan minőségben lehet hozzájuk jutni, hogy megtörténhet ez is, hogy elfelejti, hogy felvette. Látszott, hogy rendben is tartja azt, odafigyel rá, mert csak úgy csillogott. Amikor ezt megjegyeztem, elárulta, hogy mindig vesz hozzá bukósisak ápolót is, mert az elengedhetetlen egy igényes motorosnak. Azt mondta, olyan tiszta lesz tőle a plexi, mintha semmi sem lenne ott. Majd már kissé megenyhülve, röhögve mesélte, hogy egyszer megpróbált enni ezen keresztül, annyira hozzászokott a viselethez. Úgy csináltam, mintha meglepne ez a sztori, holott számtalanszor hallottam már. Igaz, tőle egész máshogy hangzott. A végén fel is próbálhattam, és be kell valljam, lehet, hogy ha még fél órán át rajtam van, és is elfelejtem, hogy ott van. De nem volt. Nem értek hozzá túlzottan, talán krossz sisak volt, de az biztos, hogy tényleg kényelmes viselet.

Hamarosan elrobogott. Így rántottam le a leplet a rejtélyes vendégről. Tesóm azóta is teli szájjal röhög, ha szóba jön.