Kaptam egy állást egy szuper bárban, egy olyan helyen, ahol mindig is dolgozni szerettem volna. Nem hittem, hogy össze fog jönni, mert mikor a vendéglátós suliba jártam, mindig azt mondták, hogy nekem nincs érzékem ehhez, és hogy nem nekem való ez a szakma. Én nem voltam hajlandó kibékülni ezzel a diagnózissal, tekintve, hogy semmi más nem érdekel, mint a vendéglátás, és leginkább a koktélozást szeretem. Szerintem jó is vagyok benne, de annyira sokat mondogatták, hogy nem nekem való, hogy kicsit el is hittem. Aztán, mikor végeztem, elkezdtem interjúkra járni, és láss csodát, majdnem minden helyre, ahova elmentem, fel is vettek. Végül én választottam a lehetőségek közül, egy olyan bárt, ahol nagyon jó a hangulat, a csapat szuper, és munka tekintetében is elégedett vagyok, mert csak olyan dolgokat kell csinálnom, amit szeretek.

Az egyetlen hátránya a helynek, hogy messze van onnan, ahol lakom, és így sokat kell utaznom. Persze, ez relatív, mert kinek mi a sok, de ahhoz képest, hogy mennyire be voltam eddig zárkózva a környezetembe, most soknak tűnik, hogy autóval is minimum fél óra, 40 perc, míg odaérek.

Azért vettem a kocsit hajdan, hogy bevásárlásoknál ne kelljen cipekednem, meg, hogy ha nagy ritkán elmegyek szórakozni, ne kelljen éjszakai buszra szállni, vagy méreg drága taxi költséget fizetni. Mivel nem iszom alkoholt szinte soha, maximum szilveszterkor egy pohár pezsgőt, így nem okoz gondot hazavezetni sehonnan se. Viszont ritkán fordult elő, hogy használtam, nem tettem bele sok kilométert, szóval, az első munkanapom előtt kitaláltam, hogy el kellene vinnem szervizbe, hogy átnézzék, mert ugye itt most, az új munkában sokszor éjjel fogok végezni, és ha az éjszaka közepén hagy cserben a járgány, nem igazán tudok kihez fordulni segítségért.

El is vittem a szervizbe, ahol egy barátom dolgozik. Oda viszi mindenki a családból az autóját, mert egy részt nagyon precíz és pontos szakember, másrészt pedig tudjuk, hogy mindenből csak is a legjobbat hajlandó használni.

Most is például megbeszéltük, hogy mindenképpen csináljunk olajcserét, mert azért még ha nem is mentem vele sokat, idővel szükséges. Kérdeztem, hogy milyen olajat javasol a cseréhez, erre természetesen, szokásosan az volt a válasz, hogy ő nem javasolgat, ha azt akarom, hogy ő csinálja meg, akkor Castrol lesz benne. Kész, ennyi. Nincs vita, mert ő azt gondolja, azt tapasztalta, hogy ez a legjobb minőség, akkor ez lesz.

Én nem bánom, én is hallottam szegről-végről, hogy a Castrol nagyon jó olaj, benne pedig nagyon is megbízom a döntéseit illetően. Szóval a járgány rendbe rakva, a munkába jutásom és a hazajutás biztosítva, már csak meg kell állnom a helyemet. Szeretnék rácáfolni a velem kapcsolatos prekoncepciókra. Az a szerencse, hogy engem a negatív kritika motivál. Nem tudják elvenni a kedvem, mert attól, hogy lehúznak, csak egyre jobb akarok lenni. És meg fogom mutatni mindenkinek, a tanároknak, az osztálytársaimnak, mindenkinek, aki ellenem fogadott, hogy igen is nekem való ez a pálya. Hogy szorgalommal és kitartással sokáig lehet jutni bármilyen úton. Messzebb, mint azt bárki is gondolná.

Bevallom, a terv a távoli jövőre egy saját hely nyitása. És magamat ismerve, meg sem fogok állni addig, míg véghez nem viszem. Mindenki mondhat mindent, én megcsinálom, ha addig élek is. Beépítem azokat a tapasztalatokat, amiket a környezetemben látok, mint például ez az autószerelő barátom példája is, aki nem elégszik meg a vannal, neki a legjobb kell, hogy legyen minden. Ez az elve a munkában, a magánéletben, mindenben.

Én is így igyekszem élni. Maximalistán. És semmitől nem megriadva, nem félve. A vezetést is így kezdtem, hogy mindenki azt mondta, nem való nekem, mert nincs érzékem hozzá, de én addig gyakoroltam szorgalmasan, míg bele nem jöttem. Minden vizsgán elsőre átmentem, ma meg már saját autóm van. persze, nem egy csúcs járgány, de az enyém, és nagyon szeretem, nekem minden igényemet tökéletesen kiszolgálja. Szóval ezt is elértem, és a munkában is elfogom. És szeretni fogom, ahogy mindenki meg lesz ezen lepődve.