Mostanában elég sokan randevúzom. Volt egy komolyabb kapcsolatom, aminek úgy egy fél éve lett vége, és egy hónapja érzem azt, hogy már nyitott vagyok az új lehetőségekre, szívesen ismerkednék.

Persze azért kijut a jóból is és a rosszból is egyaránt. A legutóbbi randi nagyon jól sikerült, megtaláltam álmaim mini ruháját.

De inkább az elejéről kezdem.

Pár hete a kedvenc ételbáromban ebédeltem, amikor összefutottam Ricsivel, a volt osztálytársammal. Egy jó ideje nem találkoztunk már, az is csoda, hogy felismertük egymást. Ricsi egy jóképű haverjával volt, akit Marcinak hívtak és úgy tűnt, hogy én is bejövök neki. Kiderült, hogy mindkettőnknek ez az ételbár a kedvence, sőt még az ebédünk is ugyanaz volt. Elég sokat szemeztünk meg minden, ezért egy kicsit csalódott voltam, hogy nem kérte el a telefonszámomat.

Már le is mondtam a dologról, amikor észrevettem, hogy bejelölt az egyik közösségi oldalon. Szóval, lehet, hogy csak azért nem akarta elkérni a számom, mert kínosnak érezte volna Ricsi előtt? Azt hiszem, erre már sosem kapok választ.

El is kezdtünk beszélgetni Marcival, chaten keresztül, és nem kellett sok időt várnom arra, hogy randevúra hívjon.

Megbeszéltük, hogy ugyanabba az ételbárba megyünk, ahol találkoztunk. Persze rögtön rám tört a pánik, hogy mit vegyek fel, nincs egy göncöm sem.

Gyorsan fölhívtam a legjobb barátnőmet, akinek egy csomó szép ruhája van. Vivi persze rögtön készenlétbe helyezte magát és intézkedett, mondta, hogy este ugorjak át hozzá, és mindent megoldunk.

Mire odaértem hozzá, már ki volt rakva egy csomó ruha, ami szerinte szóba jöhetett. Nem viccelek, az egész ágy tele volt ruhákkal. Persze egy jó részét fel sem próbáltam, mert nem az én ízlésemnek valók voltak. De aztán találtam egy mini ruhát, ami egyszerűen gyönyörű volt.

Fölpróbáltam, és szerencsére nagyon jól állt, Vivi ujjongott, és megállapította, hogy megint remek munkát végzett. Én nem hagytam annyiban a dolgot, muszáj volt megtudnom, hogy hol vette. Az egy dolog, hogy egy alkalomra kölcsön adta, de nekem ilyen ruha kell. Szerencsére, hiába lehetne Dunát rekeszteni a ruháival, mindegyikről pontosan tudja, hogy honnan származik, ezt nagyon szigorúan számon tartja. Szóval meg is mutatta a honlapot, ahonnan a mini ruhát rendelte. Nagy mázlim volt, mert még lehetett kapni, szóval gyorsan megrendeltem a darabot magamnak is. Persze Viviét azért elvittem magammal, mert a randevúmig úgysem érkezik meg a saját mini ruhám.

Szerencsére készültem, mert tudtam, hogy kölcsön fog adni valamit. Vittem neki egy tábla csokit, a kedvencét, sárgabarackos kekszes tejcsokit.

Vivi persze azt is felajánlotta, hogy kisminkel a randi előtt, de ezt már egy kicsit túlzásnak éreztem, tekintve, hogy csak a kedvenc ételbárunkba készülünk, szóval visszautasítottam a dolgot.

A randi egyébként nagyon jól sikerült, Marcinak tetszett a ruhám, nem kellett mondania, mert láttam a pillantásából is. A kajában persze nem csalódtunk. Az ételbár után sétáltunk egy keveset a belváros egyik szép részén, aztán még beültünk egy kávéra. Az idő csak úgy rohant, mi meg csak dumáltunk, és azt éreztem, hogy még nem akarok hazamenni, meg akarom ismerni Marcit, itt és most.

Persze végül elköszöntünk, de megbeszéltük, hogy folytatjuk a dolgot, amint tudjuk.

Most itthon ülök a rózsaszín ködben, már fölhívtam Vivit, és megköszöntem neki a ruhát, meg elmeséltem, milyen jól sikerült a találkozás. Miközben beszélgettünk, Marci már írt is egy üzenetet, szóval nagyon elégedett vagyok, remélem, hogy nem kell csalódnom. Megyek is, és megnézek egy romantikus filmet, hogy még egy kicsit maradjon körülöttem a rózsaszín felhő.